#2. Kötet 10. Fejezet

Jake egyre izgatottabb volt minél közelebb értünk szüleinek és testvérének házához.
-Semmi baj nem lesz.- nyugtatom most én.
-Te csak azt hiszed.- feleli.- Lehet, hogy örülni fognak. De az is lehet, hogy apám rögtön kitekeri a nyakamat.
-Előbb utóbb kiderül.- mondom és kinézek az ablakon , ahol már megpillanthatjuk a házat. Jake kifizeti a taxit és elcipeli a bejáratig a bőröndjeiket. Tétován az ajtóhoz emeli kezét de nem kopog csak vár.
-Jaj istenem!- mordulok rá és becsöngetek.
Jake mérges pillantást vet rám, de már el is tűnik szemeiből a düh, mikor Jenny, a húga ajtót nem nyit.
-Jake.- öleli rögtön meg majd rám mosolyog.- Zoella.
Megölelne de hasam már nem kicsi mérete miatt gátolja ebben. Furcsán néz de beljebb invitál minket.
Jake segít levenni rólam a kabátot és ekkor felfedem hasamat. A fehér feszülős póló kiemeli hatalmas méretét. Oké lehet nem olyan nagy de nekem igen!
-Jézus isten.- lép ki Mrs. Miller a konyhából.- Nem is számítottunk rátok.
-Meg akartunk lepni titeket anyu.- mondja Jake és megpuszilja.- Zoe-ra biztosan emlékszel.
A nappaliban ülünk össze és megérkezik Mr. Miller is így Jake családja teljes lesz. Még az aranyos fehér szőrgombóc is feltűnik. Felületes beszélgetést kezdenek, amire annyira nem figyelek inkább csak az aranyos kutya hasát vakargatom.
-Na jó.- csap térdére Jake húga.- Én nem tudok úgy tenni, mint, aki nem látná Zoella nem kicsi hasát és kezén a jegygyűrűt.
-Végre, hogy valaki észrevette.- könnyebbült meg Jake és magához ölelt.- Jövő héten esküvő.
-Fiam, Zoella.- állt fel Jake apja, aki nemsokára apósom lesz.- Gratulálok nektek.
A férfiak kezet ráztak majd összeölelkeztek és ez egy nagyon megható apa-fia pillanat volt.
-Mrs. Miller.- fordulok Jake anyjához.- Mit szól ehhez, hogy most már nem csak ön lesz az egyetlen Mrs. Miller a családjában?
-Üdvözlünk a családunkban Zoella.- mondja.- Örülök, hogy te leszel az én Jake-em felesége.
-Megtiszteltetésnek érzem.- mondom és megpuszilom páromat.
-És ki szervezi az esküvőtöket?- kérdez.- Szeretnék vele beszélni.
-A barátnőm Megan.- mondom és felírom a számát egy papírra, amit az előbb adott Jake anyja.- Tessék a száma.
Bemegyünk a konyhába, ahol már megterített asztal fogad minket.
-Annyi minden újat tudtunk most meg, hogy kell egy kis idő feldolgozni.- mondja Jake apja és letesz elém egy nagy tál levest.- De meséljetek az unokánkról.
-Jake.- nézek rá.- Mesélj te.
Éppen három zsemlét próbált egyszerre magába tömni, ami nem sikerült. Meg kell hagynom nem éppen a legkulturáltabban eszik.
-A lányunk neve Amanda lesz.- mondja és szemében büszkeség csillog.- Londonban fogunk maradni, míg Zoe le nem diplomázik. Június 22.-ére van kiírva és egy Leeds-i kórházban lesz a szülés.
Pizsamában bújt mellém Jake és nézte velem a tv-t.
-Egész jól fogadták.- jegyzem meg.
-Én biztos kiakadnék ha a lányom 21 évesen hazaállítana terhesen.- mondja.- Vagy a fiam egy terhes nővel.
Mosolyogva döntöttem fejemet vállára. Még mindig jó, amikor a jövőről mesél és én is benne vagyok. Velem együtt tervez és Amandával.
Reggel korán kelek és egyetlen társam a fehér bundás kutya. Egy Jake feliratos tálba zabpelyhet és tejet öntök majd leülök az asztalhoz. Jenny csoszog be a konyhába és egy mosolyt küld felém.
-Nem baj, hogy kiszolgáltam magamat?- kérdezem.- Jake olyan aranyosan alszik és nem akartam felkelteni...
-Zoe már a család tagja vagy.- nevet és leül velem szembe egy nagy tál zabpehellyel.- És nehéz?
-Micsoda?- kérdezem és beszéd közben a tej kicsorog a számból végig államon és nagy foltot hagy pólómon.
-Hát a terhesség.
-Nem könnyű.- mondom és letörlöm az államat.- Ha túl vagy a „Jézus isten még fiatal vagyok ehhez most mi lesz?” és már „Az apja állandóan Anglia és Amerika között cikázik. Egyedül vagyok!” kiboruláson is túlestél akkor már jó. Csak az elején nehéz, amikor nincsen pénzetek és a pasid állandóan a világ másik részén van te pedig egyedül vagy.
-De a végén minden jó!- mosolyog rám Jenny.
Bólintok és tovább kanalazom a kukoricapelyhemet.