#3. Évad 3. Fejezet

Chris várt rám a repülőtéren L.A-ben. Patakokban folyt rólam az izzadság a Kanadai hideg után. Egy öleléssel köszöntem neki majd a kocsija felé igyekeztünk. Egy szót sem mondtunk a másiknak. Éreztük egymáson az idegességet és a félelmet. Megan volt az első szerelme. Talán az a fajta szerelem, ami soha nem múlik el de már együtt nem lesznek. Chris az autóban felém fordult és megszorította karomat.
-Erősnek kell lenned.
Csak bólintottam. Semmit nem tudtam Megan-ról. Senki nem mondott semmit csak, hogy kórházban van. Futva tettem meg a kocsi és a recepció közti utat. Megkerestem Megan szobáját és a csukott ajtó előtt még vettem egy utolsó mély levegőt. Remegő kézzel nyitottam be. Barátnőm felém kapta fejét és mosoly húzódott arcán.
-Szia Zoe. - köszön.- Neked nem Kanadában kellene lenned?
-Te fontosabb vagy!- felelem és leülök az ágy szélére.- Mi a baj Meg? Mért vagy itt?
-Ez egy hosszú történet. Kérlek ülj előtte le!- mutat a fotelre, ami az ágyával szemben helyeztek el.- Leukémiás vagyok!
Kezem egyre jobban remegett a félelemtől. Szememből elindultak a könnyek, ahogy Megan tovább folytatta.
-Csontvelő daganat. Az orvos azt mondta, hogy legjobb esetben is olyan 3 hónapom van hátra. Zoe meg fogok halni.
Úgy mondta ki a szavakat, mintha csak egy könyvet olvasni. Hangos zokogásban törtem ki, könnyeim elöntötték arcomat és kézfejemre hullottak. Mély levegőt vettem és próbáltam magamat nyugtatni de a szomorúság és az elkeseredés elhatalmasodott rajtam. Megan csak nézett rám, egy könnyet sem hullatott de vörös szemei elárulták, hogy, amikor egyedül volt sírt. Megpaskolta maga mellett a takarót és én még mindig csillapíthatatlanul sírva mellé bújtam. Átkarolt és egy puszit nyomott a fejemre.
-Felhívom Jake-et.- suttogta nekem.
Ellenkezni akartam vele maradni de egy hang sem jött ki a torkomon. Hasára fektettem fejemet és a fehér takaróba nyomtam arcomat. A szempillaspirálom csúnya foltot hagyott a hófehér takarón de minden erőm ellenére sem tudtam abbahagyni a sírást. Megan elvesztésének a gondolata is teljesen a padlóra lökött.
-Semmi baj nem lesz.- simította hátra hajamat.
-Már van baj.- hüppögtem neki és erőt véve magamon felültem.- Nem hagyhatsz itt! Nem élném túl!
-Dehogynem.- mosolygott rám.- Itt is van Jake, most szépen hazamentek és csak szép dolgokra gondolsz. A megjelenő filmedre, a férjedre, a gyerekedre és arra, hogy még itt vagyok. Holnap pedig eljössz értem 11 órára és elmegyünk kávézni! Világos?
-Persze.- küldök felé egy halvány mosolyt, majd Jake kivezetett a kórteremből.
Letörölgette a könnyeimet és erősen magához ölelt.
-Hiányoztál.- túrt bele hajamba és megcsókolt.
Visszacsókoltam és karjaimmal hátát simogattam. Alsó ajkamat lágyan harapdálta és nekem csak most tűnt fel igazán mennyire hiányzott.
-Te is.- mondtam neki.
Egy parkon sétáltunk végig. Jake elmesélte, hogy mi történt az elmúlt hetekben, amiből én kimaradtam. Én is meséltem neki de a hangulatom már soha nem lesz olyan, mint régen. Semmi nem lesz már olyan, mint régen!
Jake közel húz magához és szembe fordít. Mélyen szemembe néz barna szemeivel, mint azon az estén mikor először voltunk együtt.
-Még itt van velünk. Ne kezd el már most gyászolni.- mondja.- Még mosolyogj és élvezd a vele eltölthető időt, amit már soha nem kaphatsz vissza.
-Kell pár nap, hogy fel tudjam dolgozni Jake.- mondom. -Te nem tudod úgy átérezni a dolgot, mint én. Megan kiskorom óta mellettem állt. Azt a sok szeretetet és törődést soha nem adhatom vissza neki!
-Zoella igazad van. Nem tudom, hogy ez milyen érzés de Megan az én barátom is. Én is el fogom veszíteni.
Oldalra néztem és hagytam lefolyni arcomon az utolsó hullajtott könnyemet. Lassan letöröltem és megfogadtam, többé nem sírok. Többé nem hullajtok egy könnycseppet sem akármennyire fáj.
Mosolyogva fordultam Jake felé és arcomat arcának nyomtam.
-Szeretlek.- suttogtam.
-Szeretlek én is!
Lassan végighúzta jobb mutatóujját arcomon, végig az oldalamon és derekamnál két kezét összekulcsolta. Vállamat kezdte el apró puszikkal beborítani majd indult felfelé. Nyakamat meleg lehelete csiklandozta, amire párszor fel is kuncogtam. Lassan ajkaimhoz ért majd keményen megcsókolt.
Elsétáltunk az autóig és hazamentünk. Amanda otthon vált már Finn-el. Édesen eljátszottak a nappaliban. A nyakamban csüngő lányommal köszöntem el Finn-től és szeltem át az egész lakást.
-Hiányoztál anya.- mondja és óriási kék szemeivel rám néz.
-Te is nekem angyalkám!- mondom és egy hatalmas puszit adok arcára.

#3. Kötet 2. Fejezet

Kezemben kedvenc írónőm Rachel Vincent könyvének sorait faltam még mindig könnyes szemeimen át. Nehezebb volt a búcsúzás, mint gondoltam. Utaztam már el korábban is több napra, de hetekre nemigen. Szám még mindig Jake ajkainak érintésétől bizsereg és arcomat lányom puszijai borítják. Megan és Jack nem kísértek ki a reptérre, mert barátnőm az éjjel belázasodott. Finn és Amee integetett még nekem a váróteremben, Scott csak reggel ugrott be egy rövid köszönésre bátyámmal egy időben.
-Mond Lola hány éves is vagy?- nézek a mellettem ülő asszisztensemre.
-19.- mondja.- Jövőre kezdek a Los Angeles-i egyetemen. Zoe te hova jártál?
-Leeds-be.- mondom, majd tovább magyarázok neki, mert eléggé értelmetlenül mered rám.- Angliába.
-Akkor, már értem az akcentus okát. De Jake-nek nincsen viszont a lányodnak igen.
-Jake Floridában született, Amanda viszont kint Angliában.- mondom.- Még az egyetemi éveim alatt.
-Húzós lehetett.- mosolyog rám.
-De egy pillanatot sem cserénék el.
A Los Angeles-i forróság után téli hidegnek éreztem a Kanadai időjárást. Egy széldzsekit rángattam elő a táskámból és vettem fel. Felhívtam Jake-et, hogy elmondjam megérkeztem és, hogy tudja szeretem őket és hiányoznak. Bőröndömet rángatva magam után és Lola kezét szorongatva utat törtem a reptéren és kiléptünk a hidegbe. Hajamat arcomba fújta a szél és ezért majdnem orra estem ha egy kéz nem kap el.
-Jó újra látni.- köszön mosolyogva Scott.
-Te meg?- nézek rá meglepetten miközben visszanyertem az egyensúlyomat.
-Én leszek a rendező társad 9 héten át.- mosolyog rám majd kiveszi kezemből a bőröndöm.- Meglepetésnek  szántam!
-Hát meglepődtem.- viszonozom mosolyát.- Lolát ismered.
Egy-egy biccentéssel köszöntötték egymást, majd beszálltunk a bérelt buszba, ahol már az egész Stáb elhelyezkedett. Az első két ülést fenntartották nekünk, mert mégis mi lettünk itt a főnökök. Lola leült egy Stábtag mellé majd az ajtók bezáródtak és elindultunk a szállodába.
-Üdvözlök mindenkit! Örülök, hogy elfogadtátok az ajánlatomat, mert ez a film számomra nagyon fontos. Scott nagyon jó barátom és remélem titeket is hamarosan megismerhetlek.
Kiabálás és fütyülés hangzott a buszban.

2 hét múlva

Könnyes szemmel, nevetve figyeltem a forgatást ahogyan Scott teljesen komolyan vette munkáját míg én csak szórakoztam. Megköszörültem torkomat és beszívtam a hideg levegőt. Fehér ködként távozott majd elordítottam magamat:

-És ennyi.

Imádtam ezt a mondatot mondogatni. Ezért tanultam az egyetemen 4 évig, hogy kimondhassam és a siker érzése isteni. Mikor a filmek végén feltűnik a neved és valami olyasmit csinálhatsz, amit szeretsz egyszerűen bámulatos.

-Szép volt.- mondja Scott.- Mára ennyi.
Páran minket is megdicsérnek és taps is fogad, amitől libabőrös leszek. Az elismerés csodálatos.
Lola kezembe nyom egy kávét és interjú kérdések hadát zúdítják rám a riporterek, amikor távozni próbálunk a forgatás helyszínéről.
-Nem válaszolhatok semmire a filmmel kapcsolatban.- ismétlem a már jól betanult mondatomat.
Beszállunk az értünk küldött kocsiba, ami a hotelig szállít, ahol már vár rám egy jól megérdemelt meleg vizes kád.
-Jack keresett.- mondja Lola.- Azt mondta, hogy sürgős.
Bólintva tudomásul vettem és már tárcsáztam is a számát. A második csörgésre fel is vette, minden bizonnyal várta a hívásomat.
-Mi a baj?- kérdezem tőle köszönés nélkül.
-Megan...- szűrődik át a telefonon keresztül rekedtes és halk hangja.- Megan beteg! Szörnyű állapotban van, haza kell jönnöd!
-Hogyan?- kerekedtek ki szemeim és alig kaptam levegőt.- Estére otthon vagyok!
Előre hajoltam és megmondtam a sofőrnek, hogy amilyen gyorsan csak tud érjen oda a szállodához. A negyed órás utat 5 perc alatt tettük meg. Scott mobilját csörgetve pakoltam bele a bőröndömbe.
-Hello Zoeeboo.- köszönt nekem boldogan.
-Egy óra múlva indul a gépem L.A-be.- mondom neki és beledobom a nadrágomat a táskámba.- Megan kórházban van és szüksége van rám! Muszáj ott lennem!
-Ez csak természetes.- mondja komor hangon Scott.- Hívj, ha megérkeztél és vigyázz magadra. Én majd befejezek mindent, nem kell aggódnod.
-Köszönöm.- teszem le a telefont hálásan. Összegyűrve hajigálom be a maradék ruhámat. Lola csak értetlenül mered rám.
-Azt szeretném kérni, hogy maradj itt és tartsd a frontot.- nézek rá szigorúan.- Mindent jelents nekem, ha kérhetem üzenetben.
-Rendben.- bólint.
Megölelem majd kisietek a hotel elé. Egy taxi leintése és 20 perc után a reptéren várok a következő L.A.-be tartó gépre, ami 2 órája elment és még vagy háromnegyed óra múlva jön legközelebb.