#3. Kötet 12. Fejezet

Megsimogattam pocakomat és benyitottam a szobába. Megan szörnyen nézett ki, körülötte az egész családja sírva ölelte át a másikat, ágyánál Jack borult térdre és kezét szorítva sírt. Fiuk megijedve nagymamája karjaiban ült és csak szemlélte a körülötte történteket. Ethen-t kicsit félrelökve tolakodtam barátnőm ágyához és én is leguggoltam mellé. Kezei jéghidegek voltak, de a gép, amire rá volt kötve még ritkán pittyegett. Halkan suttogtam a füleibe és elmondtam, hogy mennyire fontos nekem, hogy ő lesz örökké a legjobb barátnőm és nyugodtan elmehet már egy jobb helyre, mi rendben leszünk itt. 

Valamikor délelőtt tájt jött be egy nővér és adott be Megan-nak egy újabb adag fájdalom csillapítót. Közben Jake is megérkezett és hátul a sarokban helyet foglalat. Nem akart zavarni csak szépen csöndben elbúcsúzni. Szemeimet törölgettem és idegesített, hogy teljesen tehetetlen vagyok. Jack-re pillantottam és szemében mérhetetlenül nagy szenvedés csillogott. Akárcsak az enyémben! Megan megszorította kézfejemet és vett egy mély levegőt. Az utolsót. Az ágyba süppedt és elengedte kezemet. Szemei lecsukódtak és itt hagyott minket. Hangosan felordítottam és zokogva borultam a takaróra. Talán egy fél órát feküdhettem ott, Jake és Megan testvére, Michael segítettek fel. Jake felkapott az ölébe és úgy vitt ki. Még utoljára hátrafordultam és a gyönyörű barátnőmre néztem.
-Szeretlek Megan.- mondtam és kimentünk a szobából.
A folyosón megbámultak az emberek, miközben Jake vállára borulva sírtam. A kocsiba tett és hazáig semmit sem szólt. Én sem.
Betett az ágyba és magamra hagyott, mert ez volt a legjobb, amit most tenni tudott. Nem gondolkoztam, csak néztem egyenesen előre. Kisebb sokkban lehetek, alig tudom már nyitva tartani a szemeimet. Elaludtam.
Mire újra kitisztult előttem a világ már estére járhatott, körbenézte a hálónkban és minden ugyan úgy állt. A telefonom az éjjeli szekrényen hevert, egy nagy nyújtózkodással el is értem. Február 18.-át mutatott. Átaludtam két napot. Nehezen de felkeltem az ágyból, miközben a telefonomon a mai napi újságot böngésztem. Reménykedtem, hogy csak egy rossz álom az egész és Megan teljesen egészséges és most éppen reggelit készít a fiának. De a szalag cím rögtön pofon vágott:

A sikeres énekest és rezidenst Február 16.-án a rák legyőzte!

Nyugodj békében Megan Mace (Mrs. Jack Harries)

Kiejtettem a telefont a kezemből és felsikítottam. 'Sikíts és sírj ha kell!..Ha kell egy jó barát akkor csak nézz föl az égre, én mindig ott leszek!'- jutottak eszembe Megan szavai.  Kiszaladtam a kertbe és felnéztem a felhőtlen égre. 

-Mért mentél el?- kérdeztem, inkább csak magamtól. -Mért hagytál itt?

A földre estem és kezemmel megtámaszkodtam a havas füvön, csak most tűnt fel, hogy mennyire hideg van. 

Jake szaladt ki utánam és segített fel.

-Gyere Zoe szörnyen hideg van kint!- mondja és ölébe vesz. Remegve kapaszkodom belé és lábaimmal derekát szorítom. A nappaliban Amanda vár ránt még kedvenc takarójába bújva és ijedten néz ránk. A síró szüleire, akikben szörnyen nagy a bánat, a gyász.

-Nem tehetjük ezt velük Jake.- suttogom fülébe.

-Kivel mit?

-Két gyermekünk van.- mondom.- Nekünk kellene őket vigasztalni és nem fordítva.

Letesz öléből és egy zsebkendőt nyújt felém. Megtörlöm szememet és Amandára mosolygok.

-Néztek velem mesét?

-Persze szívem.- mondom.- Melyiket szeretnéd?

Bekapcsolta a tv-t és apró kezével megfogta ujjamat és a kanapéhoz vezetett. Jake is csatlakozott hozzánk és hosszú idő után újra együtt voltunk, mi csak hárman! Bár már soha nem leszünk olyanok, mint régen. Nem csak a legjobb barátnőm halt meg, hanem belőlem is egy kis darab!