First Flight Home - novella

Hogy mit szeretek a munkámban? A rendezésben? Ez számomra nem csak egy munka, egyfajta szenvedély, amiért élek, ami éltet. Egy csapathoz tartozni, a saját csapatomhoz és megvalósíthatom a forgatókönyv író álmát. A sorokat, amik egymás után vannak a vászonra tenni és életre kelteni. 
Rengeteg színésszel találkozom és nagyon szoros tud lenni a kapcsolatunk pár hónap alatt, hisz minden nap látjuk egymást és együtt dolgozunk. 
Olyan helyekre látogathatok el, amiről sokan csak álmodnak és független vagyok. De jó érzés azért tudni, hogy Jake-re, a férjemre a föld bármelyik szegletén számíthatok.
Szóval a kérdés egyszerű, szerelmes vagyok a munkámba.
Egyedül érkeztem Floridába, az első 3D-s filmemet forgattam Afrikában és már másfél hónapja nem láttam a családomat. Amanda és Alison Londonból repül az ünnepekre Floridába, míg Jake Hollywoodból jön. 2 órát ültem a várakozóban, mire bemondták, hogy megérkezett a Lax-ből induló gép, rajta férjemmel.
Elővettem a bőröndömből a fogadótábláját, amire szép színes betűkkel írtam rá, hogy: Másfél hónapja várlak már, Mrs. Miller és nem más!
El sem hiszem, hogy végre megérinthetem és átölelhetem. Olyan, mintha évekig nem láttam volna, minden búcsúzás nagyon nehéz, mert szeretem és minden pillanatot vele szeretnék tölteni, de mikor elengedem tudom, hogy még az egész életünk előttünk áll és együtt fogunk megöregedni.
Kijött az első ember majd követték őt százan, fejem felé emeltem a táblát, de megnehezítették a dolgomat a rajongók. Végül csak feltűntek, először Edgar majd nyomában Joey, Kevin, JP és végül Jake.
Eszeveszettül lengettem a táblámat, de elkezdtek autogrammokat osztogatni és fényképezkedni. Joey szúrt ki a tömegből és kiszabadított.
-Jake nézd kit találtam.- mosolyog rá.
Odafordítja a fejét és örülten mosolyog. Eldob mindent kezeiből és készül, hogy elkapjon, mert már felé rohanok. Úgy vetem rá magamat, hogy mindketten a kövön kötünk ki. Nem foglalkozunk ilyen részletekkel csak mohón csókoljuk egymást és próbáljuk olyan közel passzírozni testünket a másikéhoz, hogy egy milliméter hely se maradjon. Miután már elfogyott a levegőnk feltérdeltem és hasán ültem. A nézőközönségünk tátott szájal bámult minket, de már megszoktuk. Mindig ez van, ha valahol megjelenünk. Akár külön külön is.
-Még 20 év után is ennyire szeretem.- kurjantotta Jake.
-Már 20 éve.- csókoltam meg, majd felsegített Kevin a földről és távozni készültek. Mi még 1 órát várunk a Londoni gépre.
Elköszöntünk a fiúktól és leültünk egy kiürült váróterembe. Jake ölébe huppantam és vállába fúrtam fejemet. 38 évesen is még annak a 18 éves lánynak érzem magamat, mint annak idején, mikor először láttam meg. Igaz már két nagykorú gyerekkel és egy egész filmes céggel, de az szerelmünk is változott. Kinőtte ezt a szót már, ez több lett szimpla szerelemnél. Már az életemet is adnám érte és a boldogságáért.
-Gyönyörű vagy!- ujjait végigfuttatja arcomon majd kifésüli a szememből hajamat. -Bárcsak minden percem neked adhatnám.
-Ebben a két hétben csak mi és a család.- mondtam és elővettem a telefonomat. -Kikapcsolom és majd csak Afrikában kapcsolom be újra.
-Én is.- mosolygott.
Kikapcsolt telefonjainkat a táskám mélyére dobtuk és újra elmerültünk a szerelmünkben. A londoni gép leszállása után, összeszedtük a csomagjainkat és vártunk a lányokra. Kézen fogva érkeztek, mindig is meghatott az a fajta szeretet és törődés, amit egymásra fordítottak. Amanda engem, Alisa pedig az apját ölelte meg majd cserélünk. Végre újra együtt volt a Miller család. A lányok is húzták már vaskos bőröndjeiket maguk után és Jake leintett két taxit. Egyikben ők mentek Amandával, a másikban pedig mi ketten Alivel. Mindig is közelebb álltunk egymáshoz, Amanda apás volt. De még ha meg is volt mindenkinek a kedvence soha nem volt kivételezés a családunkban.

-Thomas és Jack hogy vannak?- kérdezem. -Csatlakoznak hozzánk Július 4.-ére? 

-Szerintem igen. 

Már hónapok óta jegyben járnak és sikerült ez elfogadnunk. Azért mégis a mi kis lányunk, és valaki készül, hogy elvegye. Még ha az a valaki, a halott legjobb barátnőm fia, akkor is több száz teszten kell átesnie. Jake szüleinek háza előtt megáll a sofőr és kiveszi a bőröndjeinket. Kifizettem a taxit és férjem kezét megfogva bekopogtunk. Mindig eszembe jut az első alkalom, mikor találkoztam a családjával. Azóta is elfog ez a fajta idegesség, pedig már egy ideje a családjuk tagja vagyok.
-Végre már!- mosolyodig el Mrs. Miller. -Gyere apa, itt vannak végre Jake-ék.
Kijön üdvözölni minket Mr. Miller is és rögtön körberajongják az unokáikat. A lányok mindig imádnak ide jönni, hiszen az egyetlen élő nagyszüleik. Apa már 3 éve meghalt a hatalmas stressz miatt, a könyvkiadóját pedig eladtuk Chris-el.
Jake régi szobájában kaptunk helyet, ahol már egy franciaágy várt minket. Még tavaly nyáron vettük, mert meguntuk, hogy mire reggel felkelünk az egyikünk a földön van. Jake bezárja mögöttünk az ajtót és rám ugrik míg mindketten az ágyon nem kötünk ki.
-Istenem de hiányoztál.- leheli és megcsókol.
Harapdálom alsó ajkát míg ő lágyan csókolgatja ajkaim szélét. Lassan mozog, de tudja mit akar. Elérni, hogy szex nélkül is teljesen kikészüljek.
A mosdóban szedtem össze magamat, mire kimentem az ágyon volt egy gyönyörű ruha, mindenhol rózsaszirmok és egy kis levél.

Életem, délután 4-re érted jövök és elviszlek valahova, ahol emlékeztetlek mennyire szeretlek is!

Boldogan szorítottam magamhoz a csodálatos meglepetését és az órára pillantottam. Egy óra múlva négy. Áthívtam a lányaimat és a segítségüket kértem.

-Mézlista egy fiatal anyuka vagy ugye tudod?- kérdez Amanda. -Meg, hogy lányokat szültél.

-A legszerencsésebb vagyok, igen.- mosolygok rájuk.

Miután a tökéletes cipőt is megtaláltuk, kisminkeltem magamat és miután a lányok is késznek tituláltak lesiettem a lépcsőn.
-Köszönöm Mr. és Mrs. Miller, hogy vigyáznak a lányokra.- mosolygok rájuk.
-Anya, ha feltűnt volna már nem vagyunk gyerekek.- morog Alisa.
-Igen kincsem tudom.- majd becsapom magam mögött az ajtót és megpillantom Jake-et.
Az anyukája jön utánam és megkér, hogy had csináljon rólunk egy képet. Mellé állok és amíg beüzemelik a gépet nem tudom róla levenni szemeimet. Annyira tökéletes ennyi év után is.
-Hercegnő a limuzin előállt.- nyitja ki nekem a sportautó anyósülését. -Szia anyu.
Elhagytuk a házat, majd eszeveszett tempóban mentünk az ismeretlenbe. Tudta, hogy imádom a sebességet.
-Hova viszel?- kérdezem.
-Még két sarok és megtudod.- kacsint rám.
Felbőgette a motorokat, majd megálltunk. A tengerpartra hozott le, kisegít az autóból. Végigmér szemével majd ölébe kap.
-Nem a legmegfelelőbb cipők.- mondja és végigcipel a parton.
-Nem mondtad, hogy hová is jövünk.- karolom át nyakát és hozzábújok. -Sajtó.
Felsóhajtunk mind a ketten, de nem törődünk velük. Egy parthoz közeli kis étterembe jöttünk, a Margaretbe. Vörös szőnyegen megyünk végig az asztalunkhoz, ami a tengertől pár méternyire van csak. Jake kihúzza nekem a széket én pedig helyet foglalok. Csak akkor nyugszom meg igazán, mikor leül velem szembe és lábainkat összekulcsoljuk. Amíg a pincérünket várjuk az új lemezéről beszélgetünk és a filmemről.
-Valamint Dylan O'Bryen is remek színész és barát is...- ecsetelem mikor valaki belevág a szavamba.
-Nem hittem a fülemnek, mikor azt mondták, hogy Jake Miller van az éttermemben.- örül magának a nő, aki minden bizonnyal a tulajdonos.
-Autógrammot, esetleg közös képet?- kérdezem hozzá pedig a legunottabb fejet vághattam, mert a nő grimaszolt egyet.
-Emlékszel még rám?- kérdezi férjemtől. -Én nem tudlak kiverni a fejemből.
-Medison?
-Én lennék az Jake.- duruzsolja. -Válthatnánk pár szót kettesben?
-Ööö...hogyne.- áll fel és bocsánatkérően rám pillant.
Utánuk pillantok és óriási féltékenység önt el. Valamivel arrébb mennek, csak úgy látom őket, hogyha hátradőlök a székben. A lány simogatja Jake karját és mosolyog rá. Egyre közelebb kerül hozzá, már annyira, hogy le is kapja. Kikerekednek a szemeim, ebben a percben csókolózott a férjem valami Medison nevezetű lánnyal?
Óriási hanggal kelek fel a helyemről és magassarkúmban nekiindulok a partnak. Dühös vagyok és most dőlt össze bennem egy világ. Egy szerelem.
Valaki elkapja a vállamat, de kedvem sincsen megfordulni.
-Ugye tudod, hogy ő kezdeményezett?- kérdezi Jake.
Nem válaszolok, mert hatalmas bennem a düh, amit ha most rázúdítanék lehet, hogy a vízbe fojtanám. Ezért csak tovább sétálok.
-Medison a volt barátnőm.- kezdi mesélni, de szavába vágok.
-Nem érdekel, fordulj fel Jake.- vágom fejéhez.
Elkapja a kezemet és megfordít. Szemeimbe néz és két vállamat fogja, hogy ne tudjak elmenekülni. Nem nézek szemébe, inkább a víz habjait fürkészem. Ugyan olyan háborodott a víz, mint ahogyan most érzem magamat és Megan sincsen már itt, hogy kioszthassa velem együtt  Jake-et majd az a kis kurvát.
-Egy évre mentem Leeds-be az egyetemre, úgy hagytam itt Medisont, hogy ő életem szerelme már 6 éve voltunk együtt. Azt mondtam, hogy ezt az évet simán átvészeljük, nem fogok senkit találni. Amikor azon az első reggelen, a te szobádba futottam megváltozott az életem. Találkoztam veled és még aznap szakítottam. Első látásra beléd estem  Zoe!- győzköd. -Szeretlek, az életemnél is jobban.
-Honnan tudjam, hogy egyszer nem fogok tőled egy hasonló telefont kapni?
-Nem tudnod kell, érezned.
-Jelen pillanatban csak dühöt érzek, de azt nagyon.- ordítom az arcába. -Ezek után honnan tudjam hány emberrel csaltál meg?
-SOHA NEM CSALTALAK MEG!- üvölt most már ő is.
-És ha jön valaki?- kérdezem és már sírok. -Valaki, aki fiatalabb, viccesebb, okosabb és szebb mint én? Én azt nem élném túl, ha lecserélnél!
-Szeretlek Zoe, már 20 kibaszott éve!- mondja. -Már levegőt sem tudok venni nélküled!
-Akkor most próbáld meg!- kezébe adom a cipőmet és mezítláb megyek végig a parton. Órák múlva már a járdán sétálok és fogalmam sincsen, hogy hol vagyok.

Egy óriási táblán apró képek. Képek rólunk. Jake-ről és rólam. Hatalmas betűkkel meg odaírva: 

TE VAGY A MINDENEM MÁR TÖBB, MINT HÚSZ ÉVE!

Újra könnybe lábad a szemem és egy járókelő jön oda hozzám és kérdezi meg, hogy minden rendben-e.
-Látja azt a két fiatalt ott?- mutatok a képekre. -Annyira boldogok és szerelmesek. Mégis mi lett velük?
-Az óriási rohanásban elfeledkeztek egymásról.- mondja valaki a hátam mögött.
Jake állt ott, a járókelő pedig már eltűnt valahová. Csak nézek rá, bele a szemeibe, amik annyi év után sem változtak. Még mindig vonzanak és csak meg akarom csókolni, de előttem valaki más dugta nyelvét a szájába, amitől elfog a hányinger.
-Kérlek adj nekem egy kis időt!- mondom.
Elsétálok az első telefonfülkéhez és a táskámba ejtett aprókból felhívom Amandát, hogy jöjjön értem.

-A fater eléggé kitett magáért.- mondja mikor meglátja a plakátot. -Mégis mi történt?
-Megcsókolta valami régi ex barátnőjét a randinkon.- szállok be az autóba. -Ma nem alszom otthon.
-Gondoltam, szóval hozam nekünk pár göncöt.- mutat hátra.
-Te vagy a legjobb.- nyomok egy puszit a homlokára.
Amanda beleszületett a vitáinkba, sok volt és rengetegszer léptünk le együtt pár napra. Hol nincsenek viták? Általában azon vesztünk össze, hogy rengeteg időt töltünk külön a munkánk miatt. Pár évig, míg a lányok nagyon picik voltak otthonról dolgoztam és tudtunk utazgatni Jake-el, de amit újra az álmomat kezdtem élni egyre messzebbre kellett mennem, hosszú időre.
-Most hova?- ülünk az autóban.
-Itt lakik a közelben az egyik barátom, van nálad telefon?
-Persze.- nyomja kezembe az IPhone-ját.
Megcsörgettem jó barátomat, Dylan-t. Vele forgatok és szerencsémre rengeteget mesélt Floridáról és a lakásáról.
-Haló?- szól bele, sztárként elég bátor, hogy mindenkinek felveszi a telefont.
-Hy Dylan itt Zoella Sugg!- szólok bele a telefonba. -Egy szívességet szeretnék kérni...

20 perc múlva egy gyönyörű 3 emeletes és hatalmas kertel rendelkező ház előtt parkolunk le, ahol már vár minket Dylan és barátnője Britt.
-Köszönöm, hogy befogatsz minket.- ölelem meg és hagyom, hogy kicsit felemeljen a földről.
-Amanda Miller.- ráz kezet lányom Brittel majd én is. -Zoella Sugg.
-Mit kerestek itt?- kérdez Dylan.
-Összekaptam a férjemmel.
-Megint.- teszi hozzá Amanda.
Már harmadik napja tanyázunk Dylan-nél és minden tiszteletem az övé, amiért nem rakott ki.
-Mennyire megyek az agyadra?- kérdezem, amikor még hajnali egykor is tévézünk.
-Semmenyire.- mosolyog fáradtan.
-Őszintén!
-Ha szeretnéd.- könyököl rá térdére és a szemembe néz. -Nem mész az agyamra, csak a makacsságod visz a sírba. Írt neked egy számot, annyiszor hívott, hogy a telefonod kiakadt a számlálásba és az sms-ekről ne is beszéljünk. Nem, hogy felvennéd azt a kibaszott telefont, ami ebben a pillanatban csörög, mond csak mire vársz Zoe? Arra, hogy megjelenjen a házam előtt?
Ki sem mondta, valaki eszeveszettül kezdte el kiabálni a nevemet. Az erkélyre kiálltunk és Jake-et láttam, aki éppen a kaput akarta megmászni.
-Várj haver beengedlek.- üvölt oda neki Dylan.
Az erkély elé áll és széttárja a karjait.
-Mit vársz tőlem Zoe?- kérdez. -Nem vagyok már tinédzser, hogy bírjam az őrültségeidet. Mi lenne, ha végre úgy viselkednénk, mint a felnőttek és mondjuk MEGBESZÉLNÉNK?
-Akkor azok nem mi lennénk.
-Igen, talán.- ért egyet. -Zoe már csak 1 hét és újra visszarepülsz Afrikába én pedig megyek megint Hollywoodba, mért nem töltjük együtt ezt a kis időt?
-Gondoltál már valaha is arra, hogy csak egy szavadba kerülne megkérni engem, hogy maradjak veled?- ordítom én is. -Érted eldobnám az álmaimat is Jake. Bárhová követnélek és még ha nem is lehetnék rendező, akkor is a világ legboldogabb nője lennék melletted. De soha egyetlen szóban sem kértél rá! Arra vágyom, hogy légy végre önző és vigyél magaddal. Nem ellenkeznék.
-Nem akarom, hogy félredobd az álmaimat értem. -tiltakozik.
-Te vagy az álmom Jake Miller!
Felnéz rám, ahogyan a hold és a csillagok ragyognak a szemébe megbabonáz. Egyszer csak térdre borul és felfelé emeli a kezét.
-Mond Zoella Miller, lenne kedved velem tartani Hollywoodba és turnézni velem?
-Igen, veled akarok menni.- kiáltom le neki.
-Akkor húzd le azt az önfejű seggedet és gyere végre haza, hogy megdughassalak másfél hónap után!!
Felnevettem és villámgyorsan összepakoltam, összeszedtem Amandát, elköszöntem és megköszöntem mindent. Jake csak úgy száguldott és le sem vette a combomról a kezét, míg a házhoz nem értünk.
-Ha lehet ne hangosan.- morgott Amanda majd bement Alisa-val közös szobájukba.
Becsaptam mögöttünk az ajtót és bereteszeltem. Leoltottam a villanyt és csak a hold fénye világította meg a szobát. Jake keze a derekamra vándorolt és erősen magához húzott. Éreztem, hogy mennyire kíván.
-Hiányoztál. annyira, hogy beleőrültem.- suttogja. -Csak téged akarlak csókolni, csak te kellesz. Veled akarok csak lenni. Csak benned.
Felkuncogtam és hagytam had folytassa.
-Szeretlek.
Megcsókoltam és csak a dohány keserű izét éreztem a száján. Más nő illatát nem.
Annyira érzéki volt és majdnem két hónap után annyira ki voltunk éhezve egymásra, hogy órákig csak szeretkeztünk. Imádom ahogyan felém magasodik és lassan belém hatol miközben a szemembe néz vagy megcsókol. Annyi év után is csak őt kívánom, érte élek. Akár a munkámat, a szenvedélyemet is feladnám érte. Minden percemet vele akarom tölteni, mert szerelmes vagyok belé.
A zuhanykabinban álltam, mikor benyitott és ravaszul elmosolyodott.
-Nem volt belőled elég.- mondja.
-Egész éjjel csak szexeltünk Jake.- nevetek fel. -Mennyi kell még?
-Sok, de egy együtt fürdés csillapítaná pár óráig a vágyaimat.- mondja.
-Ebben az esetben ugorj be.
Minden pillanat amikor magáévá tesz és bennem mozog olyan akár a fellegekben. Olyankor minden békés és vidám. Elfeledkezünk minden problémáról és tinikké válunk. Mintha még mindig a koleszben lennénk.
Egyedül indultam felvenni Jack-et, Finn-t és Thomas-t. Az autóban együtt énekeltem a rádióban és szembe jutott, ahogyan Jake mindig a szemét forgatja és nevet. "Asszony, te nem értesz ehhez"- állapítja meg állandóan. A lányok szerencsére nem tőlem örökölték a hangjukat.
Már a parkolóban vártak rám, én pedig az út közepén behúztam a kéziféket és kiugrottam őket köszönteni. Utoljára Jack került sorra és nem tudtam megállni sírás nélkül.
-Tudom, nekem is nagyon hiányzik.- suttogta a fülembe.
Hagytam, hogy Finn vezessen én pedig a kér Harries közé ültem és percekig csak Thom-ot bámultam és rengetegszer megállapítottam, hogy nagyon hasonlít az anyjára.
Alisa kint várt már ránk, de legfőképp jegyesére. Nyakába ugrott és csak csókolóztak percekig. Mi hárman, mint szülők figyeltük őket, de nem felejtettük milyen volt az ő korukban.
-Ők mégsem fognak olyan kalandokat átélni mint mi.- mondja szomorúan Finn.
-Senki sem éli át már ugyanazt, mint mi.- ért egyet Jack. -Minket a YouTube repített a magasba, ők azt sem tudják mi az már.
-Megöregedtünk srácok.
Az ebéd alatt jó érzés volt ismerős arcokat látni. Ott ültünk az asztal körül és nevettettük egymást. Megan is minden bizonnyal ott mosolygott körülöttünk, csak mi nem láttuk. A délutánt a parton töltöttem a fiúkkal és a régi emlékekről beszélgettünk. Azokról, amiket már nem élhetünk újra, de visszapörgethetjük az emlékezetünkben. Sajnálok mindenkit, aki ezekben nem kapott helyet, de lehet csak számunkra nagy dolgok. Eltörpülnek a világ rohanó dolgai mellett, de nekünk az életünk egyik darabját jelenit. Barátságunk kezdete, ami már életünk végéig megmarad.
Afrikában nem csak azért érzem magányosan magam, mert nincsen mellettem Jake, hanem hiányzik az egész családom. A bátyám, a Harries ikrek és Megan. A legjobb barátnőm, aki már soha nem fog visszajönni, de az emlékezetemben még mindig ott van és a szívemben is.
-Hiányoztok srácok.- szakítom félbe a beszélgetést. -Mit szólnátok, ha mind újra Leeds-be költöznénk? Közel a gyerekekhez és új emlékeket szereznénk?
És ezzel a kérésemmel az eddigi normális életünket sutba vágtam és mind Leeds-be utaztunk az ünnep után. Szomszédok lettünk a bátyámmal, Finn-el és Jack-al valamint a közelünkbe költözött régi jó barátom és munkatársam Scott.
Ahogy a verandán álltam és átintegettem Finn-nek minden visszaállt a rendes kerékvágásba.
-Most már minden rendben van.- mondom Jake-nek. -Megtaláltam a nyugalmat.
-Örülök, hogy segíthettem.- mormolja az ajkaimnak. -Szeretlek Zoe.
-Örökké szeretlek.